Tíz húsz évvel ezelőtt vagy még régebben nem kellett az embernek a bölcsődén gondolkodnia, hisz meg tudta tenni, hogy a babával otthon marad. Sajnos napjainkban már erre sok helyen nincs lehetőség. Az anyukának már korán vissza kell menni dolgozni, mert nem tudja megtenni anyagilag, hogy otthon maradjon még akkor sem ha ketten nevelik a kicsit.
Régen az óvodai szoktatás volt a fő szempont, hisz akkor már a gyermek nagyobb. A bölcsődék sajnos nem mindig ütik meg az anyuka mércéjét, hisz ez azért másabb, mint az óvoda. Annak a lényege nemcsak a készségfejlesztés, hanem az is, hogy a gyermek saját korabeli babákkal legyen. Megtanuljon a közösségbe beilleszkedni, barátokat szerezni. Hisz ezt is meg kell tanulni, bármilyen furcsa is. Még a szeretetet is tanulni kell.
A bölcsődék kevés száma és a sok gyerek miatt sajnos egy dadus olykor nagy létszámú gyerekre felügyel, holott itt még az lenne a lényeg, hogy szinte egy ember egy gyermekkel foglalkozzon, hiszen itt a babának óriási dolgokat kell megtanulni. Legalább is ebben az életkorban.
Mivel a legjobb tanácsot olyan embertől kaphattok, akik már átestek ezen, ezért én is segítségre szorultam. A Kisbaba Napló blogot egy barátnőmmel vezetem. Mivel nekem a kisfiam még csak fél éves így saját tapasztalatot nem tudtam írni (még az anyukámtól sem tudtam tanácsot kérni, hisz én nem voltam bölcsis, mert az még „az” a kor volt – pedig engem egyedül neveltek.). Így a barátnőm segített a saját tapasztalatával, mert az ő kislánya már óvodás. Tehát átesett a bölcsődén is.
A beszoktatás lényege a fokozatosság. Az első napokban hetekben még az anyuka ott marad a picivel és a gyermek sem marad végig a bölcsiben.
A tapasztalat szerint, a kicsik először nagyon érdekesnek tartják a bölcsit. Hisz olyan mint egy játszótér. Játékok mindenütt, homokozó, kismotor és persze gyerekek. Ekkor még ott a mama is, tehát minden rendben van. Majd egy rövid idő múlva az anyuka bemegy az épületbe – persze ez erre az időjárásra vonatkozik, ahol a picik kint vannak, de valószínűleg szeptemberben kezdik a picik a bölcsit is – ekkor még egy ideig eljátszik a gyermek. Azonban gyorsan rájön az anya hiányára. Majd keresni kezdi. Ilyenkor nem használ semmi a vigasztalására. Csak a mama. Tehát vissza kell menni. Megpuszilgatni. És elmondani neki miért van itt, miért ment el a mama és mi is a bölcsi. (Bár ezt azért már jóval előbb is el lehet kezdeni „adagolni” a babának. Elsétálni a bölcsi felé, hogy nézd majd ide fogunk jönni stb., mindig azt hangsúlyozzuk, hogy mennyire jó dolog is hogy sok gyerekkel játszhat, és új kalandokban lehet része.)
Az anya nyugtatása után még a pici visszamehet játszani, de az első nap biztos nem tart tovább 1 óránál.
A következő napon szintén megy a mama. A gyermek lehet félni fog egy kicsit, azonban megint egyedül kell hagyni és most már ha picit görbül a szája, meg kell próbálnia a dadusnak vigasztalni (bízom benne, hogy a mai bölcsődékben lelkes dadusok vannak).
Természetesen a gyermeknél legyenek az őt megnyugtató dolgok is. Kedvenc játék, szopirongy, cumi stb. Így a megnyugtató kellék is megvan.
Ha elfogadja a dadust már fél siker. Biztos szomorú lesz, azonban ha a dada veszi a fáradságot és megpróbál a gyermekkel foglalkozni, beszélgetni, arra buzdítani, hogy nézze meg mit csinálnak a többiek, akkor a gyermek a kíváncsisága révén túlléphet a bánatán.
A saját tapasztalat, hogy 2-3 nap után a baba már reggel úgy ébred, hogy szeretne böcsibe menni, hisz jó élményekkel gazdagodott. (ebben persze szintén nagy szerepe van a dadának).
Egy hét után – ha látjuk jól működik a dolog – lehet már ott hagyni ebédig a picit. Persze azért még ne menjünk dolgozni, főleg ha a világ végén van a munkahelyünk, hisz bármi van legyünk telefon közelben és menjünk.
Természetesen mindig mondjuk meg neki, hogy jövünk érte. Hisz emlékszel tegnap is itt voltam, jöttem, aztán mentünk haza, sétálni, apához stb…
Persze adódnak rosszabb napok, hisz a gyermek is érzékeny kisember. Lehet úgy jövünk el egy hét tökéletes bölcsi szeretet után, hogy a baba nagyon sír. Ekkor a szívünk szakad meg és legszívesebben visszamennénk. Azonban a jó dada ilyenkor megint tud terelni. Ha délután visszamegyünk érte és azt halljuk, hogy a pici gyorsan megnyugodott és utána szomorkodott néha, de egyébként játszott, akkor nem lesz baj.
Mivel a gyermek ebben a korban még utánzással tanul, ezért a többi gyerek példája is sokat segíthet. Meg kell vele beszélni, hogy nézze meg más babáknak is jön anya, apa és milyen jót játszanak, miután ők elmennek.
Az esték folyamán pedig mindig próbáljunk beszélgetni gyermekünkkel. Mit csinált a bölcsiben. Kivel játszott és mit. Van-e kedvenc játéka, van-e barátja. Próbáljunk minél több pozitív dolgot hozzátenni. Ugye milyen jót játszottál? Látod már van kis barátod is? Ugye milyen finomat ettetek? Láttam mikor jöttem milyen jól érzed magad. Stb.
Mindenképpen próbáljunk több időt szánni a beszoktatásra. Régen még az volt a módi (óvodában is), hogy anya elvitte és otthagyta, a gyerek meg egész álló nap állt a kerítésnél és üvöltött. Az óvó néni pedig magasról tett az egészre.
Remélem manapság már sokkal jobb a helyzet.
Bölcsődébe szoktatás a(z) Kisbabanapló oldalon jelent meg.
